| A kis zseni
(2010. május 2.)
Semir és Ben egy autista kisfiút mentenek ki a száguldó autók közül, aki krétával rajzolgat az úttestre. Amikor Ben és Semir felkeresik a gyerek anyját, az asszonyt eszméletlenül találják, és a menekülő betörők után vetik magukat. A szálak az autisták intézetéhez vezetnek, amely a csőd szélén áll.
Az összeesküvés
(2010. május 9.)
Ben szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit egy nő követ el. Mire a helyszínre ér, már csak egy vérfoltot talál a padlón. Üldözőbe veszi a nőt, de közben balesetet szenved, és elüt egy buszmegállóban ülő gyereket. Mivel nincs bizonyíték, Ben nehezen tudja bizonyítani, hogy jogosan száguldozott. Ráadásul a feltételezett gyilkos bemutatja a feltételezett áldozatot.
A fekete Madonna
(2010. május 16.)
Ben egy könyvet visz vissza barátnőjének, aki az egyetemen dolgozik, amikor egy felrobbanó pokolgép végez Katrin kollégájával, Schilling professzorral. A professzor arra tette fel az életét, hogy megtalálja a legendás szobrot, a fekete Madonnát, mely arannyal és drágakövekkel van tele. Katrin a térképel és a nyomozók segítségével a kincs nyomába ered, ám a bűnözők mindvégig a nyomukban vannak.
Égi segítség
(2010. május 23.)
Semir épp a lánya keresztelőjét szervezi és anyósa az őrületbe kergeti állandó aggodalmaskodásával. Lövöldözést jeleznek egy mélygarázsból, Semir és Ben az elkövetők után erednek. A tettesek balesetet szenvednek és egérutat nyernek. Marcus, az egyik elkövető, megsérül, és egy templomban húzza meg magát. Arra kéri Johannes atyát, ne szóljon a rendőrségnek. A pap segíteni akar, de az irányítás kicsúszik a kezéből.
Gyilkos vírus 2/1
(2010. május 30.)
Egy japán milliomos szektája arra törekszik, hogy elpusztítsa az emberiséget, és uralkodhasson a világban. Céljuk, hogy egy újonnan kifejlesztett vírust szabadítsanak el, mely nagyon gyorsan gyilkol. Egy kissé kelekótya fiú hívja fel erre a nyomozók figyelmét. Bár nem hisznek neki, amikor a fiú betör egy gyógyszergyártó céghez, utána mennek, hogy ne kerüljön bajba. Lövöldözés tör ki, a fiú által ellopott vírus tárolója megsérül, Ben és Semir megfertőződnek.
Gyilkos vírus 2/2
(2010. június 6.)
Az orvosok szerint a két felügyelőnek csak órái vannak hátra. Semir és Ben megszöknek az értük érkező járványügyesek elől, hogy felkutassák az ellenszert. Ám amikor már úgy tűnik, megoldódik a helyzet, az ellenszeres fiolák összetörnek, egyet kivéve. Noha kisorsolják, és Ben nyeri, ő egy váratlan pillanatban Semirbe fecskendezi, aki ezek után kétségbeesve próbálja megmenteni társa életét.
| |